A szerencse forgandó!
A szerencse forgandó!
”Legyen nálad egy sorsjegy, hogy ha a szerencse be akar jönni hozzád, akkor ne zárt kapukat találjon.”
(Mérő László)
„Zsákbamacskát tessék! Nálam mindenki nyer valamit! Tessék, csak tessék!”
Szinte minden búcsúkor hallani ezeket a szavakat. Sőt, lehet tombolát is húzni, horgászni, célba lőni stb. Vidám hangulat uralkodik. Már messziről lehet érezni a finom mézespuszedli illatát. A vattacukornak már alig-alig lehet ellenállni. A kürtőskalács után pedig igazán csurog a nyálunk.
Sikoltozó gyerekeket lehet hallani, amint élvezik a hinták és a játékok kavalkádját. Közben pedig harsog a zene, kicsit talán már túl hangosan is.
Pár gyermekkori emlékemet idézem most fel. Vajon mennyire voltam szerencsés?
A búcsúk hangulatát mindig is szerettem, vakon is részesültem élményekben. Az árusok megengedték, hogy kézbe vegyem játékaikat, megcsodáljam a szép faragott szobrokat stb.
Egyik alkalommal már messziről meghallottam a zsákbamacskát osztogató néni hangját.
Gondoltam, miért is ne próbálnék szerencsét?
Izgatottan tapogattam a formásabbnál formásabb csomagocskákat.
- Melyiket is válasszam?
Tudtam, nincs idő túl sok gondolkodásra.
Fogtam tehát egy formásabbnak látszót.
- Ezt kérem – mondtam mosolyogva.
Amikor kinyitottam, nem is értettem hirtelen, mi van benne.
- Ez meg micsoda?
- Zseblámpa! – mondták kuncogva családtagjaim.
Ekkor már én is nevettem, még a könnyem is kicsordult.
- Nesze semmi, fogd meg jól! Lámpa, hisz én a fény túlsó oldalán, a sötétben vagyok!
Szerintem az eladó is rájöhetett, miről van szó, mosolygott, hogy minket nevetni látott!
A híres lámpa még ma is anyai nagymamám tulajdonát képezi, s mivel a nevezetes napon velünk volt, kellemes emlékeket idéz fel benne, ha csak ránéz.
Egy másik alkalommal a horgászatot próbáltam ki. A szüleim segítettek a halacska kifogásában.
- Na vajon most mit nyertem? – villant át rajtam.
Sajnos egy plakátot! Azonban az árus nagyon rendes volt, kiválthattam valami más egyenértékű ajándékra.
A céllövészetet is kipróbáltam, csak úgy, a tréfa kedvéért. Persze apu segített. Nem találtunk el semmit. Utólag mesélték, hogy a céllövöldés behúzta a nyakát, mikor látta mi a helyzet, nehogy ő legyen a kiszemelt c élpont.
Ilyen értelemben nem állt mellém a szerencse. Más vonatkozásban azonban igen. Boldog voltam, amikor felvettek angol tagozatra a középiskolába, majd később egyetemre. Sikeresen elvégeztem, utána Istennek hála, azóta is van munkám. Érzem, fontos és hasznos feladataim vannak, ez az élet egyik legnagyobb ajándéka. A családi körülményeimért is hálás vagyok, ez is külön adomány!
Sorsjeggyel, vagy anélkül, mindezeket megkaptam. Az életem komoly oldalát nézve, a szerencse mellém állt. Inkább úgy mondanám, Isten gondoskodik rólam és szeretteimről. Kell ennél több?