4. Pali bácsi küldetése

4. Pali bácsi küldetése

A hatalmas épületben, ahol a lovas rendezvénysorozatot tartották, volt egy kis üzlet, tele mindenféle lovas ajándéktárggyal.
Ez a nap is úgy indult, mint a többi. Pali bácsi szépen, takaros sorokba rakta az ajándéktárgyakat, s közben gondolkodott, homlokát összeráncolva.
Remélem, ma is lesznek gyerekek, akik ide látogatnak majd a kis üzletembe. Olyan jó a csillogó szemüket látni, ahogyan a dísztárgyakat nézegetik, tudom, náluk jó helyük lesz. A felnőttek egy része csak közömbösen végigsétál itt, de a gyerekek… az más.
  
A nézőtéren már gyülekeztek az emberek, ámbár korántsem volt még teltház. Most éppen fogathajtás volt soron. Dübörgött a zene, a közönség tapsolt, így biztatva a versenyzőket.

Dorka is ott volt már a nézőtéren, s a meglepetéstől döbbent arcot vágott.
Mi ez? Most koncerten vagyunk, vagy lovas rendezvényen?
Nem ez volt Dorka életében az első rendezvény, volt már szabadtéri lovas programokon. Eleinte el volt keseredve, mert nem hallotta a lovak patáinak dobogását a homokos pályán, de szüleivel addig járkáltak, amíg rá nem bukkantak a futószáras versenyszám helyszínére, ahol a versenybíró az alábbi utasításokat adta:
 Tanügetés, kengyel és szárfogás nélkül.
 Könnyű ügetés kengyelben, szárfogás nélkül.
 Könnyített ülés kengyelben, szárfogás nélkül.
 Könnyű ügetés kengyelben, szárfogással.
 Lépés, kengyelben, szárfogással.
Közben hallani lehetett a füves pályán a lovak ügetését, az oktatók hangsegítségeit, amit Dorka különösen élvezett. Olyan sokszor hallotta ezeket a feladatsorokat, hogy már kívülről tudta, vagy sejteni vélte, mikor, mi következik majd.

Most, viszont, itt csupán a hangos zenét hallja, ami nem lenne ellenére, de a lovakból így neki semmi nem jut—mindent a szemnek, s semmit a kéznek!
Lassan a csalódottság váltotta fel a megdöbbenését, pedig mennyire várta ezt a napot, s most a lovak elérhetetlenek számára!

Nem messze Dorkáéktól, egy tizennégy év körüli kislány, Kitti, üldögélt tolókocsijában. Kikerekedett szemekkel nézte a fogatban vágtató lovakat, a hajtók rátermettségét, ahogyan a szárakat s a fogatot kezelik. Hiába látta mindezt, az ő arcán is az elkeseredettség látszott.
Hol vagyok én ehhez képest? Mindössze lépésben lovagolhatok, ezek az emberek, akik világbajnokságokon vesznek részt, nevetnének rajtam, ha lovagolni látnának! Most érezte azt az áthidalhatatlan szakadékot, ami az ő lovas teljesítménye és a lovas élsportolók teljesítménye között van.   , Pedig a lovaglás számára is csodálatos!
Gondolatban összehasonlította önmagát a  Danielle Steel Palomino című könyvében olvasott lovaglási élményekkel, s tudta, hogy ez neki fontos. A főszereplőt így szólaltatja meg az író:  
" Nem is tudom elmondani, milyen volt ott fent a lovon - mintha újból egészséges lennék!. Itt, a székben, más vagyok, mint a többiek, és mindig is más leszek. De ott fenn a nyeregben épp olyan vagyok, mint voltam valamikor. Jó, talán egy kicsit
más, de majd újra hozzászokom."
Dorka és Kitti szülei látták, hogy a gyermekeik egyre inkább fancsali képet vágnak, s azt javasolták nekik, hogy közösen nézzenek be abba a kis üzletbe, ahol lovas ajándéktárgyakat árulnak.
Dorka és Kitti még nem találkoztak soha, de most a közös bánatban egymásra találtak. Beszéltek is egy pár szót, de tulajdonképpen mindketten a könnyeiket nyeldesték.

Amikor az üzletbe ért a két család, Pali bácsi meglepetten fordult hozzájuk.
Gyerekek,  mi ez a bánatos ábrázat? Derű, mosoly, vidámság, ez az élet sava, borsa!
A bácsi hangjában volt valami mosolygásra késztető, valami kedves hanghordozás. Miután megtudakolta a két kislány nevét, a két gyermek elmondta neki bánatát, a férfi türelmesen meghallgatta mindkettőjüket.
Majd sóhajtott egy nagyot, s így szólt:
A lovak, a lovaglás adta öröm mindenkié: versenyzőké, hobbilovasoké, lovagolni vágyóké egyaránt.
Dorka, tudom, mit érzel most, fáj, hogy lovak közelében vagy, mégsem érzékelsz belőlük semmit.  Jársz valahova lovagolni?
A világ legcsodálatosabb helyére, a legnyugodtabb és legbékésebb lovaihoz, s a legkedvesebb oktatóhoz!
Na látod, ott nyugodtan simogathatod a lovakat, szeretgetheted őket, lovagolhatsz rajtuk. Mindig ez legyen a legfontosabb élményed. Meg azért van ám az én kis üzletem, hogy segítsek rajtad. Vannak ám itt csodaszép lovacskák.
 A kislány kezébe adogatta a szebbnél szebb lovakat – kerámiákat, fafaragásokat, puha, plüss játékokat. Dorka végül is egy nyaklánc mellett döntött, amin egy lófej volt, ki lehetett tapogatni a teljes fejformát, s állandóan magánál hordhatta.
Már sokkal vidámabbnak érezte magát, mint amikor bejött. Most már csak Kittit kellene valahogy felvidítani.
Kittikém, ha hívhatlak így! – mondta Pali bácsi. Bizony, átérzem ám a te helyzetedet is. Mielőtt elmesélnék neked röviden valamit, fogadd meg a tanácsom! Bízz a terapeutádban, és önmagadban, no meg a lovadban. Csodákra lehettek képesek, ki tudja mit hoz majd a jövő, elképzelhető, hogy valamikor ügethetsz majd.
 A kis történetem pedig: tudod, régebben aktívan sportoltam, méghozzá lovagoltam. A díjugratás volt a kedvenc sportágam. Mindenáron győzni akartam, sok-sok lovas trófeát akartam a magaménak tudni. Fiatal koromban sokat versenyeztem, szegény lovamat, Pegazust nem kímélve. Egyszer nagyon szoros volt a verseny, tudom, emlékszem. Gondoltam, ha a rövidebb útvonalat választom, hamarabb célba érek. Igen ám, de előző nap zuhogott az eső, minden tocsogott a sártól. Már szépen ráfordultam az akadályra, de szegény lovam megcsúszott, elesett, én vele együtt estem. A hátam annyira megsérült, hogy azóta nem versenyezhetek, időnként lovagolok csak, inkább ügetésben, mint vágtában, mert hamar megérzi a hátam az intenzív mozgást.
A baleset után éreztem csak igazán, mennyire elhanyagoltam a lovamat, akinek szerencsére nem történt komoly baja, pár hét lábadozás után felépült. Csak a verseny volt számomra a fontos, de nem a ló. Pedig nélküle nem tudtam volna olyan hatalmasakat ugratni, szinte úsztunk a levegőben. Szegény Pegazust eszköznek tekintettem, a győzelem volt a cél – pedig a lóval együtt, összhangban, az ő személyiségét is figyelembe véve kellett volna versenyeznem, mert ettől különleges a lovassport, két élőlény egymásra hangoltsága, a kettőjük összteljesítménye, az adja a verseny eredményét. Mind a ketten élőlények vagyunk, akiknek vannak jobb és rosszabb napjaik.
Száz szónak is egy a vége, a balesetem után sokkal közelebb kerültem a lovakhoz. Kell a verseny, mert nélküle nem lenne lovassport, csak meg kell tanulni odafigyelni egymásra! S most, öreg koromra, itt ez a kis üzlet, ahol örömet szerezhetek a vásárlóimnak, mint most, nektek is, nekem ez a küldetésem.
Küldetés? – kérdezte Kitti és Dorka majdnem egyszerre. Mi is szeretnénk tenni valamit a lovas társadalomért!
Kitti, szólalt meg az édesapja. Te rengeteget tornázol, látom sokszor, mekkora fájdalommal járnak a nyújtógyakorlatok, de azt is látom, hogy mindeközben tekinteted a lovas poszterre függeszted. Ez ad neked erőt a kemény tornához. Ezt nem mindenki tudja megcsinálni, legalább is sokan feladnák, de neked a lovak adnak erőt.
Bizony, sokan feladnák. – értett egyet Pali bácsi. Bizony megérdemelnéd, hogy felcsendüljön neked a „MAGYAR HIMNUSZ”.
Ezt önmagamért teszem, de jó lenne valamit tenni ezért a sportért, mint a többi versenyző, ott a pályán.
Szeretsz rajzolni? – kérdezte egyszerre Pali bácsi.
Nagyon.
Akkor rajzolgass lovas képeket, s ha úgy érzed, küldd el valamelyik lovas újságnak, biztosan örülnének neki.
Ez jó ötlet!
Már tudom is, mit ajánlok neked az üzletemből. Egy darabig keresgélt, aztán Kittire mosolygott: egy igazi, gyönyörű lovas kirakó—1000 darabos.
Ezt megkaphatom, apu?
Hát persze. Legalább ismét mosolyogni látlak! S van még egy jó oldala: a kézügyességedet is fejleszti, ezek az apró, finom mozdulatok segítenek majd, s még örömödet is találod a munkádban.
Kirakom bizony, ha egy hónapig tart is! Legalább addig sem gondolok a fájós lábamra!

Dorka közben gondolkodott, hogy neki milyen küldetés felelne meg a legjobban. Mostanában sok a tanulnivalója, közeleg a gimnáziumi felvételi, a sok-sok követelménnyel együtt.
Pali bácsi, mintha olvasott volna a kislány gondolataiban, így szólt:
Dorka, minden lovas élményedről beszámolhatsz az ismerőseidnek, írhatsz levelet, vagy egy-egy cikket, esetleg, ha van egy kis időd, kereshetsz lovas közmondásokat, idézeteket, verseket, történeteket, s megoszthatod másokkal, hátha, kedvet csinálsz a lovagláshoz!
Ezt fogom tenni, ez remek ötlet, végre érzem, már én is a lovasok közé tartozom valamiképpen!
Van egy óriási ötletem! – mondta Kitti.  A lovas rajzaimhoz kereshetsz nekem idézeteket, majd mindig elmondom pontosan, mit ábrázolnak a rajzok, s egy-egy idézettel még szebbé tehetnénk, még nagyobb sikerük lesz!
Lányok, fantasztikusak vagytok! – mondta Pali bácsi. Látjátok, a küldetésemben megtaláltam az örömöm, olyan jó tervezgető, csillogó szemű gyerekeket látni! Lovak között vagyok újra, s továbbadom azt az örömet, amit ezek a szépséges lények nyújtani tudnak. Már most ti is micsoda tervezgetésbe fogtatok, s ez még csak a kezdet. Ki tudja, mi jut még majd az eszetekbe? Csak így tovább!

A lányok elköszöntek Pali bácsitól, s ajándéktárgyaikat szorongatva visszamentek a nézőtérre. Felszabadultak helyek, s most sikerült egymás mellé kerülniük.
Éppen díjugratás volt soron.
Hű, de nagyot ugrott, csak úgy úszott a levegőben! Ezt meg kell örökítenem! – mondta Kitti.
  Dorka a lovas nyakláncát simogatta. De meg ám, és a mi barátságunkat is, ugye?
- Persze, hiszen bennünket a lovak, a lovaglás szeretete hozott össze!
Közben Dorkának eszébe jutott valami. A kommentátor bemondta, melyik lovas, kinek a nyergében ugrat.
Gyűjtök lóneveket, hátha hasznunkra válik majd egyszer.
Várj, mondta Kitti. Ennyit képtelenség megjegyezni.
Majd írom én, mondta Kitti édesanyja.
Érdekes, kedves lónevek: Azzurino, Holiday, Lady Boníta, Criss-Cross, Devon, Tatár, Szaturn, Csecsebecs, Géniusz, Zuhatag, Sugár, Aida.

A rendezvény most már örömmel töltötte el a két lányt, boldogan figyeltek, s közben tervezgettek, időnként összesúgtak valamit.
- Ugye hamarosan találkozunk majd? – kérdezte Dorka.
- Persze, hiszen: „azért vannak a lóbarátok” – szorította meg Kitti Dorka kezét, s így maradtak, fogva egymás kezét, az összetartozás örök jeleként.