Egy kicsit már töröm a zumbát®

Egy kicsit már töröm a zumbát®

El tudom képzelni, amint az olvasó a bejegyzésem címére néz! Az arcán döbbenet, csodálkozás, értetlen kifejezés! Talán azt gondolja, sajtóhiba történt, itt valami nem stimmel!
Mindenkit arra kérek, figyelmesen olvassa tovább írásomat, mert kiderül a címből adódó furcsaság!

Amikor egy idegen nyelvet tanulunk, ismerkedünk, barátkozunk a szavakkal, az adott nyelv dallamával, fonetikájával és még sorolhatnám. Nehéz egy-egy szót megjegyezni, mondatba rakni. Főleg megérteni, amit mások mondanak nekünk! Még nehezebb a nyelvtani szabályokat elsajátítani. Nem szeretnék azonban nyelvi kérdésekbe bocsátkozni. Ennyi párhuzam éppen elég lesz ahhoz, hogy a mozgáshoz, tánchoz, jelen esetben a zumbához® kössem mondandómat.

A tánc is egyfajta nyelv, a testbeszéd nyelve, ami nem hallható, de látható! Valamit szeretnénk testünkkel kifejezni, érzékeltetni, megértetni másokkal, még ha nem is gondolunk erre tudatosan. Számomra a zumba® is egy testbeszédet fejez ki. Vakságomból kifolyólag soha nem élhettem a gesztikuláció, a mimika adta lehetőségekkel. Testnevelés soha sem tartozott a kedvenc tantárgyaim közé. Éppen ezért, érdekes kihívásnak ígérkezett: megtanulni mindazt, amit mások a látás útján, utánzással sajátítanak el.
„Mindent a szemnek, semmit a kéznek!!!” – gondoltam még régen! Szerencsésnek mondhatom magam, mert van egy tolmácsom, Viki, aki a láthatót segít tapinthatóvá, kézzelfoghatóvá tenni. Érdekes kaland ez, hiszen a testbeszéd alig-alig tartalmaz hangokat – esetenként lábdobbanást, tapsot, egyébként nem társul hozzá hang. Mégis lehetséges vakon is az elsajátítása, csupán sokkal nagyobb türelem, figyelem, koncentráció és idő kérdése.

Több módszert is használunk a szemléltetéshez. Oktatóm sok esetben rajtam mutatja meg az adott mozdulatot, esetleg megpróbálom tapintással érzékelni, ő hogyan csinálja, vagy szóbeli magyarázatokat kapok.
A karmunka bizonyul a legnehezebbnek, mert minden a levegőben történik, egyáltalán nem társul hozzá hang. Időnként meglepődök egy-egy mozdulaton, s úgy érzem magam, mint az a tanuló, aki egy kimondhatatlan szó kiejtésével birkózik, újra és újra próbálja kimondani.
Egy-egy ilyen mozdulatot úgy érdemes elsajátítani, mint egy idegen szót: megpróbálni valamihez kötni, hogy megmaradjon. Nálam egy-egy mindennapos tevékenységhez érdemes társítani, így rögzül. Amennyiben nincs meg ez a kötődés, kiesik az emlékezetemből, mert idegen, szokatlan, nem tudom beépíteni a „szótáramba”.
A mozdulatot nem elég egyszer megmutatni, többször kell, mert másképp nem rögzül. Nem látom, hogyan csinálják mások, csupán azt érzékelem, amit megmutatnak nekem. Oktatóm lelkesedése kifogyhatatlan, s ez engem is motivál!
Sokat segít az is, amikor a mozdulatot lelassítjuk, ugyanúgy, ahogy egy idegen szót is lassabban ejtünk ki a memorizáláshoz.
A testbeszéd esetében is állandó gyakorlásra, ismétlésre van szükség. Nekem oktatóm az egyetlen és biztos forrásom, ugyanis a rengeteg klip, amit mások nagy érdeklődéssel néznek, számomra elérhetetlenek! Mindent a szemnek…! Tehát a kézzelfoghatósághoz kell a személyes kontaktus, kapcsolatteremtés!
Nincs összehasonlítási alapom, mindig a magam próbálkozásait érzékelem. Érdekes lenne tudni, másoknak mi okoz esetleg nehézséget, mi az, amivel kicsit küzdenek, mi az, ami sikert okoz tánc közben.

Nekem remek tolmácsom van, és még valami, a zene! Abba kell beleilleszteni a mozdulatsorokat. A zene ritmusa vezet, keretet ad a mozdulatoknak.
A jó ritmusérzékem segít ebben. A mozdulatokon mindig van és lesz mit tökéletesíteni.  Sőt, rengeteg dolog van, amiről még nem is tanultam!
A testbeszéd nyelve is komplikált ám!
Nem is tűzök ki nagy célokat magam elé, mindig csak egy kicsivel szeretnék többet tanulni, hogy az apró mércékből legyenek igazi, megélt sikerélmények. Egy újságcikkben olvastam, hogy ha csupán 10%-kal emeljük a mércét, azt biztosan tudjuk teljesíteni, önbizalmunk is nő, és fejlődünk is! Nekem ez eredményesnek tűnik, szerintem másoknak is. Ha túl nagy a mérce, úgy érzem, nem tudom „megugrani az akadályt!””Sok kicsi sokra megy!” Ez így van jól!
Tehát elmondhatom, az elmúlt hónapok során rengeteget tanultam, már egy kicsit töröm a zumbát®! Vannak sokan, akik már haladó szinten vannak, jómagam alapfokon tartok! Rám is még sok érdekesség vár, s egy célom van csupán: nem a tökéletességre törekszem! Inkább arra, jobb legyen, mint volt! Ha ez sikerül, mondhatjuk: „sikeres vizsgát tett, tovább léphet!”