Emlékképek

Emlékképek

Egyik vasárnap délután elmélázva ültem a fotelban. Kellemes zene szólt a rádióban. Egyszer csak felcsendült egy dal: „Nem csak a húszéveseké a világ, az úton még poroszkál nem de, néhány korosztály…”! Először könnybe lábadt a szemem, majd elmosolyodtam. Eszembe jutottak azok a szép élmények, melyeket egy idősek otthonában éltem át, mint foglalkoztató. Az otthonban nagyrészt kerekes székes, járókeretes, valamint szellemileg problémás lakók éltek. Vakságomból kifolyólag, mozgássérültekkel tudtam érdemben sokat és többet foglalkozni. Az alábbi pillanatképekkel érzékeltetni szeretném, hogy a sok probléma, baj, betegség, gond ellenére, a humor, egy-egy szívből jövő nevetés mennyire jótékony hatású lehet.

1. „Nevetés a legjobb orvosság!”
Ki szereti a napját úgy kezdeni, hogy egy halom gyógyszert kell bevennie? Gondolom senki, mégis túl kell esni rajta. Tamás is így volt ezzel. A sok orvosság mellett naponta szedte a Centrum A-tól Z-ig vitamint. Egyik alkalommal megjegyezte:
- Most részegeskedek, beveszek egy cent rumot (egy Centrumot).
Elnevettem magam, ő is! Ez a szójáték azóta is sokat eszembe jut.

2. Csak érdeklődöm!

- Mi újság, Béla bácsi? – kérdeztem egy hétfő reggel, hiszen két napig nem találkoztunk.
- Nem tudom, még nem olvastam a Mai Napot!

3. Játék a szavakkal!

Gábor, Tamás, Sándor és Géza nagy mesterei a szójátékoknak—mindenről eszükbe jut valami mókás, íme néhány példa.
- Alliterációs gyakorlatot játszottunk. Cs betűvel kezdődő szavakból próbáltunk vicces mondatokat faragni. Tamás nevetve kérdezte Sándortól:
„Csinos Csilla csábít?”

- Közmondások első felét adtam meg, be kellett fejezni azokat.
Kicsi a bors…
- „Nagy a szerelem!”- mondta Gábor egy sóhaj kíséretében.

- Vicceket is tudunk ám gyártani!
- Mi lesz a főnök és a savanyúság keresztezéséből?- kérdezte Sándor játékos kedvvel.
- Kíváncsian vártuk válaszát.
- Fejes saláta.

- Egy kis eszperente
Saláta eszperente-nyelven (Gábor ötlete):
Pecsenye mellett evett, ecettel csepegtetett eledel.

- Pókerparti.
Dobókockával pókereztünk. Ki kézzel, ki dobozból dobott.
 Tamás: „Tartsd ide a tenyered, ezt a partit te nyered!”


4. Hol is vagyok?
Vetélkedő ment a tévében, figyelmesen néztük. A játékos nem tudta a feladványt. Súgtak neki a háttérből, közben Sándor is mondta a megoldást:
„Macskazene! Macskazene !!”
Erre a műsorvezető:
„Ki segített? Mintha fiúhangot hallottam volna!

Nagy nevetés közben kérdezték tőlem, előfordult-e már velem hasonló egybeesés.
Vidáman meséltem el az alábbi humoros kis történetet. Kint voltam az udvaron, de valamiért nem kapcsoltam ki a tévét. Amikor ismét bementem a lakásba, igencsak meglepődtem.
 Amint kinyitottam az ajtót, rám szólt egy nyers hang: „Ki az ?!”

5. Rejtvényfejtés közben
Gábor szeretett keresztrejtvényt fejteni.
- Hány rejtvényújságot fejtett már meg Gábor? – kérdeztem egyik nap.
- Az első már az utolsókat rúgja!

Közösen is összedugtuk a fejünket egy-egy nehezebb rejtvénynél. Gábor mondta a meghatározásokat, mi pedig segítettünk, ahol tudtunk. Itt is születtek humoros megnyilvánulások.

Teljes bizonytalanság
Géza: A szivárvány színeit mindenki tudja!
Tamás: Én nem tudom mind a hetet felsorolni!
Géza: Miért, hét van ?!

Meghatározás: Alaki.
Csönd.
Erre Géza: „Mondja már meg valaki!”

6. Jól megvagyunk!
Mindig is nagy igény volt arra, hogy egyénileg is beszélgessek lakóinkkal, amikor is megnyílhattak kedvük szerint, megosztva velem gondolataikat. Ez mindig valamiféle megkönnyebbülést hozott. A humor itt sem maradt el:
- Édes Piroskám! – mondta egyszer Géza.
Vártam, kiről fog mesélni nekem. Inkább miről. Ugyanis a vörösbort hívta így!

7. Egy kis angolozás.
Gábor tudott egy pár szót angolul. Időnként tanítgattam, beszélgettem vele.
Egyszer a patkó volt terítéken. Amikor mondtam a szót angolul, Gábor nevetve jegyezte meg:
- Hiszen magyarra lefordítva: lócipő.
- Igen- mondtam mosolyogva.
- Akkor mondhatom azt is, ha elegem van: tele van a lócipőm!

8. Felolvasás, de hogyan?
Lakóim mindig élvezték, ha humoros regényeket olvastam fel nekik, persze a vakok írásával, Braille-ben. Az első közös foglalkozáson Géza megjegyezte:
- Maga egy boszorkány!
- Miért? – kérdeztem meghökkenve.
- Nincs is azon a papíron semmi, mégis milyen folyékonyan olvas belőle!

9. „A zene az kell!”
Most igazán hasznát vettem zenei tudásomnak, mivel tanultam zongorázni, szerény játékommal szórakoztathattam lakóinkat.
Egyik délután épp azt játszottam és énekeltem:
„Kiszáradt torkom és ég a szám…”
Erre Géza:
„ Akkor hát igyál!”

CD-ről is hallgattunk zenét. A dallamok sok emléket felidéznek, beszélgetésre nyújtanak alkalmat.
Egyik foglalkozásra vak zenészek CD-jét vittem be.
- Vaklárma – mondta Sándor önkéntelenül!

10. Búcsúznunk kell!
Sándor kétszer is megviccelt, amikor elköszöntem tőle.
- Minden jót, Sándor.
- Viszlát, Marika, még csak fél hét van!
Lakótársa megütközve mondta:
- Délután 3 óra van!
- Fél hét !!! Szerda! Hét közepe!

Másik alkalommal pedig ezt mondta elköszönésemkor:
- Várjuk magát, Marika, tárt karókkal!

Az élet úgy hozta, hogy már nem ebben az otthonban dolgozom, de ezekre a mókás pillanatokra mindig örömmel emlékszem vissza. Egy-egy szóról, dallamról eszembe jutnak ezek az emlékképek, s átlapozgatom őket gondolatban, mint más a fényképalbumát! A humoros jelenetek emléke mindig megmarad, ha a testek már nincsenek is közöttünk. Lakóimtól humoros szóvirágokat kaptam, s ezeket gondosan megőrzöm mindörökké!