Érzed ahogy táncolunk?
Érzed ahogy táncolunk?
(naplórészlet)
A zene szeretete már gyermekkoromtól kezdve kíséri életemet. Vakságomból következően a zene nagyobb hangsúlyt kap, hiszen a hangok úgy elevenednek meg bennem, mint másokban egy szép festmény vagy egy fénykép tételeire bontva. Egy-egy dallam sokszor még akkor is a fülemben cseng, mikor körülöttem csend uralkodik. A muzsika azonban körülölel, csalogat, hív, mondhatnám kézen fog, szinte táncra csábít.
2013 őszén egy álmom vált valóra, amikor megismerkedtem a zumba® csodálatos világával!
Igen, egy régi vágyam teljesült, s jelentősége akkor lesz mások számára is érthető, ha egy kis időutazást teszünk a múltban.
A tornateremben vidám zene szólt. Vak és gyengénlátó osztálytársaim közül az ügyesebbek lelkesen, nagy odaadással, boldogan gimnasztikáztak. Ütemesen tapsoltak, időnként a lábak ritmusos dobbanásait lehetett hallani.
Sóvárgást éreztem legbelül. De jó volna csatlakozni! De jó volna kipróbálni! Azonban
nem lehet! Akinek az alapvető tornagyakorlatok sem mennek, ne is álmodjon ilyesmiről!!! Ezt éreztették velem és társaimmal, dorgálással, megszégyenítéssel, gúnyos szavakkal.
Maradt tehát a zene dúdolása.!
A kép változik. Gimnáziumba járok, egészségesek közé! Rohan az idő.
Saját szalagavatómon vagyok. Gyönyörű ruhákba öltözve táncol az egész évfolyam… kivéve engem, akit vakságom miatt felmentettek a testnevelés és a tánc alól.
De szép is lett volna eltáncolni a Palotást, vagy mondjuk egy keringőt! Fájdalmat éreztem legbelül és szomorúságot.
Anyu hűségesen tolmácsolta szavaival, ki hogyan mozog, milyen az összhang stb.
Ismét elraktároztam a dallamokat, mozgás nélkül.
Lapozzunk az albumban!
Munkahelyemen kollegák hoznak be DVD-ket, ahol lányaik/fiaik táncolnak saját szalagavatójukon. Büszkeség árad a hangjukból, ahogyan táncoló gyerekeiket nézik. Ez csak természetes!
Ismét elkeseredtem. Azt éreztem, hogy valami fontos és szép dolog maradt ki az életemből, ami talán visszahozhatatlan!
Felnőttként elkezdtem lovagolni. Felemelő érzés volt a ló mozgását átvenni, ritmusát követni, ringatózni a ló hátán – persze ez nem mindig sikerült. Oktatóim bátorító, biztató, támogató megnyilvánulásainak köszönhetően elkezdett nőni az önbizalmam, s éreztem, mozogni jó.
Évekig tartott ez a nagy lelkesedés. Később azonban rájöttem, itt is a ritmust, az ütemes mozgás örömét kerestem.
Egyszer, még régebben, leestem a lóról, s azóta többször is voltak félelmeim a magasban, egy-egy váratlan mozdulat után.
Közben pedig ráébredtem arra, hogy más mozgásra van szükségem, csak még nem tudtam mire.
Otthon azért próbáltam zenére mozogni, de fogalmam sem volt arról, helyes-e, amit csinálok, jól mutat-e stb.
Szüleimmel lapozgattuk a helyi újságot, ahol különböző klubfoglalkozásokat hirdettek. Itt akadtunk rá a zumbára®.
Zumba®, zumba®, de jól hangzik. Milyen tánc ez? Utánaolvastam az interneten – latin-amerikai táncok alaplépéseinek kombinációja aerobic elemekkel ötvözve. Jelentése: gyorsan mozogni és szórakozni.
A sok információ közül ez a pár mondat felkeltette az érdeklődésemet. Felhívtam a megadott telefonszámot.
Egy mosolygós női hang szólt bele, s vidámsága akkor is megmaradt, amikor elmondtam, hogy nem látok és a zumbázási® lehetőségek iránt érdeklődöm.
Mivel a csoportos foglalkozásokon szemmel nem tudom követni az oktató mozdulatsorait, más megoldást kellett keresnünk. Tanácskoztunk, s arra jutottunk, hogy magánórákat veszek Vikitől, hogy az alaplépéseket meg tudja mutatni nekem.
„Egy próbát megér!”- mondta mosolyogva.
„Szerintem is!”- gondoltam magamban és belevágtam.
Még nincs két hónapja, hogy zumbázok®, de máris vannak maradandó élményeim.
Az első találkozást soha sem fogom elfelejteni.
Oktatóm mondta, hogy megmutat egy-egy zenét, amelyre táncolni szoktak, hogy ismerkedjek a stílussal.
Először a Merengue gazdag dallamvilágából mutatott egy számot. Leírhatatlan mit éreztem: az a vidám, életörömöt, erőt és energiát, felszabadultságot és jókedvet sugárzó, lüktető dallam arra csábított, hogy felugorjak a helyemről.
„Helyben járás!” – mondta Viki.
„Azt még tudok!” – gondoltam.
A zene szinte magával sodort, a lábam nem akart a földön maradni. Most, vagy soha! Elkezdtem a zene ritmusára helyben járni.
„Nagyon jó a ritmusérzéked és felszabadultan mozogsz!”
Örömöm nem ismert határt. Ritmusérzékem valóban jó lehet, mert szintetizátorozok már évek óta, s zongorázni is tanultam.
Az első órát követte a többi. Most fokozatosan tanulok több tánclépést és a hozzájuk tartozó karmunkát.
Viki kifogyhatatlan türelemmel és lelkesedéssel tanít. Kezét a megfelelő testrészemre teszi, így mutatja és korrigálja hogyan mozogjak, miként hozzam összhangba végtagjaimat, csípőmet stb.
„Érzed ahogy táncolunk?” – Ezt sugallja minden mozdulat.
„Érzem bizony! Ha nem, akkor rá fogok érezni!”
Oktatóm a legkisebb jó mozdulatot is észreveszi, dicséri, növelve így önbizalmamat.
Sőt, megtanít még valami fontosra, összehasonlítja korábbi teljesítményemet a mostanival, méghozzá pozitív irányban (eddig nem tudtam, hogyan kell).
Csak egy példát hadd említsek.
„Marika, észrevetted milyen jól megy most már az oldalazás? A múltkor még sokkal nehezebben ment!”
Csodálatos dolog, hogy mindketten lelkesen belevetjük magunkat a zumbázásba® — oktatóm tanítja, én tanulom tőle. Kölcsönösen feltöltjük egymást.
Otthon is gyakorolhatok szorgalmasan, mert megkaptam azokat a számokat, melyeket az órákon tanulunk.
Zárszóként elmondhatom, úgy érzem, szárnyalok. Már nem bánkódom a múlt miatt, így kellett történnie. Méghozzá azért, hogy még értékesebb legyen a zumba® iránt érzett lelkesedésem.
Vikiben pedig megtaláltam azt az oktatót, akire szükségem van! Empátiájával, lelkesedésével, szakmai tudásával ráébresztett valamire. Nem mindegy, ki hogyan tudja átadni tudását másoknak. Amit gyermekfejjel nem tudtam elsajátítani, nem feltétlenül az én hibám volt. Egyszerűen nem a megfelelő kulccsal próbálkoztak ajtót nyitni az agyam egy kis zugában. Viki és a zumba® napsugarat csalogatnak a lelkembe még télen is. Voltak pillanatok, amikor vakságomról is elfelejtkeztem! Most már tudom, kinek és minek köszönhető mindez!
A múltban felállított tüskés kerítést elkezdtem lerombolni. Most csendes boldogság van bennem, amit szeretnék sokáig, nagyon sokáig megőrizni, hogy bármikor felidézhessem, s vigaszt nyújtson a nehezebb időszakokban is.
Árvay Mária