Hála a munka áldásáért!
Hála a munka áldásáért
„Minden élet kő egy épületben.
Minden élet hang egy tenger által mormolt dalban,
sorsokból szőtt óriási szőnyeg,
Isten-szőtte óriási dallam.”
(Selmeczi György: Milleniumi óda, II. tétel)
Ez a keddi nap is úgy indult, mint a többi. Elégedettség töltött el, hogy ilyen, szép, napsütéses időben mehetek dolgozni.
A számítógépem előtt ültem, rendszereztem a beérkező rengeteg levelet, anyagokat, melyek a hírlevél szerkesztéséhez elengedhetetlenül fontosak. Minden apró részletre figyelni kell.
Egyszer csak elnémult minden. Mi történt? Se kép, se hang, elment az áram!
Egyik pillanatról a másikra!
- Csak visszajön hamarosan – reménykedtem.
- Szerencsére nem veszett el túl sok anyagom, ezt be lehet pótolni.
Egy darabig vártam, mindhiába. A kollegák is kérdezgették egymást, senkinél sincs áram. Nagy lehet a baj! Munkámhoz létfontosságú a számítógép, most csak várakozni tudok, s bízni, hamarosan életre kel minden.
Addig is gondolataimba merültem. Hány ember munkájára van ahhoz szükség, hogy el tudjam látni feladatomat biztonságban, kényelemben. Nézzük csak sorjában, a teljesség igénye nélkül.
Ha csak az épület külsejét nézzük, kiemelkedő szerepük volt a tervrajzkészítőknek, építészmérnököknek, kőműveseknek, ácsoknak az építkezéseknél. Ez bizony hosszú ideig eltarthatott.
A festők és burkolók rengeteget tehetnek a helyiségek tisztaságáért, szépségéért.
Alapvető szükségleteink kielégítése érdekében nélkülözhetetlen a villany-, gáz- és vízvezeték-szerelők munkája.
Asztalosok nélkül bútoraink kényelmét és hasznosságát sem élvezhetnénk.
Ez még csak a kezdet. Sokat köszönhetünk közterület-fenntartóinknak, akik heti rendszerességgel gondoskodnak a már feleslegessé vált hulladékaink elszállításáról.
Takarítóinknak hála, a folyosók, irodák, közösségi termek tiszták és kellemes illat vesz minket körül.
Nagy támaszaink a könyveléssel, bérszámfejtéssel, költségvetéssel foglalkozó munkatársaink is, akik nélkül nem boldogulnánk a mindennapi hivatalos ügyek intézésében.
Amennyiben étkezési lehetőség is van, méghozzá helyben, szakács és konyhai személyzet nélkül felkopna az állunk.
Számítástechnikusaink gondoskodnak arról, hogy számítógépeink jól működjenek.
Látható, a listát a végtelenségig sorolhatnám. Ebben a láncolatban „Minden élet kő egy épületben”. Mindenki munkájára szükség van, egy „kis kő” hiánya az „épületben” nagy károkat okozna. Mindenki nem érthet mindenhez. Azonban azáltal, hogy szükségünk van egymásra, így leszünk teljesek. Egy kő része a nagy egésznek, az a kő tartozik valahova, „sorsokból szőtt óriási szőnyeg” részei vagyunk! Ez a legcsodálatosabb érzés!
Vajon az én „kis kavicsom” hova illik bele? Ahogy eddigi életemet és munkáimat végiggondoltam, mind a kultúrát szolgálja. Idősek otthonában olvastam fel a lakóknak gondűző, tréfás anekdotákat. Együtt énekeltünk, szintetizátoroztam nekik. Közösen fejtettünk keresztrejtvényt, kvíz kérdésekkel teszteltük műveltségünket.
Amikor korrektorként dolgoztam, ápoltam a magyar nyelv helyesírását, szabályait, hogy vak sorstársaim már zavartalanul tudjanak olvasni magazinokat, szépirodalmat.
Most pedig a hírlevélben osztok meg sokakkal érdekes, színes, közérdekű információkat, továbbadom kultúránk kincseit.
Egy hang vagyok „egy tenger által mormolt dalban”.
Kívánom, hogy mások is tapasztalják meg ezt a csodálatos érzést. Annyit tudok, mindenki fontos, mindenkire szükség van!
Még mindig nincs áram, leálltak a kazánok, fázom, hideg van. Már meleg víz sincs!
A telefonok sem működnek, még jó, hogy a mobilom fel van töltve. Aki hűtőben tárolja az ennivalóját, bajban lesz, ha nem adják vissza az áramot!
Túl nagy a csend, szinte nyomasztó! Áram nélkül a hang is kevesebb!
Várjunk csak? Mit hallok? Már duruzsol a kazán! Érdemes volt bízni és reménykedni! Visszajött az áram! Hál’ Istennek!
Munkára fel!