Megrendült bizalom

Megrendült bizalom

- Boldog névnapot Marikám! – adott a kezembe egy kerek, puha tapintású valamit keresztanyám. Négy évesen nagyon örültem, hogy ajándékot kapok, mindent nagy lelkesedéssel fogadtam. Most el sem tudtam képzelni mit tartok a kezemben.

- Mi ez? – kérdeztem kíváncsian.
- Ezt úgy hívják, léggömb. Menj és játsszál vele egy kicsit.

Boldogan vittem újdonsült „barátomat” zsinegénél fogva az udvarra. Mivel kerek, úgy gondoltam, nagyszerű mulatság lesz gurigázni vele a betonon. Önfeledten játszottam egy darabig, élvezve a napsütést, a madarak csicsergését, a virágok illatát. Egyszer csak nagy durranást hallottam közvetlen mellettem. Visításomra kiszaladtak a szüleim, én meg rettegve álltam. Léggömböm cserbenhagyott, nagyot szólt, megrémített, a játéknak is vége! Egy éles ágacska okozta a puha játékszer kilyukadását!

- Nem nagy durranás – mondhatja erre a kedves olvasó, nekem mégis az volt. Soha nem szerettem az éles, váratlanul érkező hangokat, zajokat. Később is ijedten rezzentem össze, ha valaki a felfújt papírzacskót kidurrantotta. A mennydörgésért sem rajongok igazán! Azonban kedvelem a szélcsengő hangját, a koccintáskor összekoccanó poharakat, a tücskök ciripelését és még sorolhatnám!

Tehát első találkozásom a léggömbbel megrendítette azt a feltétlen bizalmat, amit először eme ismeretlen tárgy iránt éreztem. A vele való játékom rosszul sült el!

- Nem kell úgy felfújni a dolgot – mondták családtagjaim -, majd megbarátkozik vele később!
Még szerencse, hogy sok ajándékot kaptam, így velük vígasztalódtam!
Látni fogja a kedves olvasó, az évek során sem fogadtam a lufit kegyeimbe.

Biológiaórán történt a következő eset. Tanárnőnk, egy kedves, mosolygós, fiatal hölgy, egy kísérletet akart velünk végeztetni. Méghozzá azt, hogy mennyi levegőt tudunk a lufiba fújni egyetlen lélegzetvételre.
A többiek élvezték a kísérletet, a tanárnő egyre közeledett hozzám! Jaj!
Amikor megéreztem a guminak azt a jellegzetes furcsa szagát, ahogy a számhoz ért az a puha, lágy anyag… fintorogni kezdtem. Bárhogy is igyekeztem a kísérletre figyelni, s végezni a feladatomat, tréfás kedvű barátom mindig kicsusszant a számból.

- Ne félj tőle! – mondta Timi néni barátságosan, s megsimogatta az arcomat.
Még kétszer próbálkoztunk, sajnos eredménytelenül. Timi néni csak mosolygott. Nem szégyenített meg a többiek előtt, s ezért a mai napig is hálás vagyok neki.

Farsang napján is meghökkentet léggömb pajtásom!
Bohócnak öltöztem, nagy tapsot kaptam, s nem csak azt. Kiderült, első helyezést értem el.
Ragyogó arccal mentem fel a színpadra, hiszen még eddig jelmezért nem kaptam jutalmat – szavalóversenyen már igen.

- Gratulálunk, fogadd szeretettel! – fogott velem kezet a három zsűritag. Mindegyikük kezében volt valami kis ajándék – egy oklevél, finom csokoládé és… egy csomag. Mielőtt kibonthattam volna, meghökkenve tapogattam végig.
Kedves ellenségem, a léggömb, díszítette az ajándékdobozt masni formájában! Képes volt ráakaszkodni az ajándékomra, a maga ártatlan, lapos alakjában.
A csomagban egyébként egy szép díszdoboz volt, ennek nagyon örültem. Azt viszont senki ne kérdezze, mi lett a lufi sorsa!

Már gimnáziumba jártam. Eljött a ballagás napja is. Az ünnepséget megelőző hetekben megtettük az előkészületeket. Még azt is megtárgyaltuk, hogy a műsor végén léggömböket engedünk fel a levegőbe, jaj de szép lesz! Léggömb, milyen találó nyelv is a magyar! Jelzi, mire való eme jószág, lebegjen a levegőben, szerezzen örömöt a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Magam is befizettem a léggömb árát, lesz, ami lesz alapon. Titokban örültem, hogy egy lépéssel előrébb vagyok, talán most, sikerül a megrendült bizalmat helyreállítanom.

Délután az ünnepség előtt annyi virágot kaptam, hogy majd’ leszakadt a kezem.

- Marika, tessék, itt a léggömböd! – akarta kezembe adni „tulajdonomat” az osztályfőnököm!
- Elnézést kérek – mondtam bizonytalanul –, de tele van a kezem virágokkal, gond, ha nem viszem magammal?
- Jól van – mondta a tanárnő félvállról – szaladt bokros teendői után.
- Jaj de jó, ezt megúsztam- gondoltam mosolyogva.
Nem így történt!

Egymás mellett álldogáltunk, figyeltük az ünnepséget, a többiek kezében lufi és virágok. Elég erős szél fújt.
Éreztem, hogy valami az arcomnak ütődik, egyszer, kétszer, sokszor! Ismerős volt az érintés, kellemetlenül ismerős.
- Bocsi, Marika – nevetett Dancsa –, csak a lufim az, a szél lengeti!

Ekkora „arculcsapásra” igazán nem gondoltam!
Nincs menekvés!

Meg kell még említenem, hogyan viccelt meg édesapám!
Nagyon szeretem az üzleteket járni, remek, hogy mennyi mindent kézbe lehet venni anélkül, hogy ránk szólna bárki.
Egyik alkalommal ellátogattunk egy nagy játékáruházba. Sokat változott a játékvilág is gyermekkorom óta, hiszen már különböző beszélő állatfigurák, játék laptopok tanítják a kisgyerekeket mindenféle szépre és jóra. Sok ügyességfejlesztő játék is van, s rengeteg minden, amit meg lehet csodálni.

- Gyere csak ide, Marika – mutatok neked valamit! – mondta apu.
Kíváncsian mentem oda. A kezembe adott egy zacskót!
Elég könnyűnek tűnt. Annyit érzékeltem a zacskón keresztül is, hogy sok kis puha valamit rejteget. Tapogattam, forgattam, de nem jöttem rá a dolog nyitjára.

- Fogalmam sincs mi van benne.
- A kedvenced! – mondta apu nyugodtan.
 Elgondolni sem tudtam mi az.
- Névnapi ajándék, biológiaóra, farsang, ballagás… - mondta most már mosolyogva apu.
- Lufi? – Hogy a csudába? Mennyi? – kérdeztem borzongva és hitetlenkedve.
- Száz van egy csomagban! Gondolom rendezvényekhez jól jön!
- Na ne! Száz egy ellen?! Egy bolond lufi százat csinál! Ami sok, az sokk!
Tehát apu jól megviccelt, a hangja semmit sem árult el!
Persze azóta is emlegetjük ezt a kis epizódot, s nevetünk az egészen!

Mi a tanulság?
Az első élmények meghatározóak. Ha kellemetlenség ér minket, s nem tudjuk a megrendült bizalmat helyreállítani, tehetünk bármit, az ellenszenv megmarad. Sajnos, később még a lufibohóc sem tudta meghozni a kedvem a lufik iránt!
A labdát viszont annál inkább szeretem!!! Legyen az kicsi, nagy, pattoghat, csöröghet is. A labda a barátom, mert semmi rosszra nem emlékeztet!

Arra kérem tehát a tisztelt olvasót, hogy ha kicsit is megértett engem, ne ajándékozzon meg léggömbbel!!!
Ajándékot adni úgy érdemes, ha tudjuk, mit szeret a másik, mivel lehet szerettünknek, barátunknak örömöt szerezni.

A luftballon pedig csaljon mosolyt mindazok arcára, akik szeretnek gyönyörködni benne, okozzon vidám perceket mindazoknak, akik felvidulnak tőle.
Engem, azonban, kerüljön el jó messzire, maradjon csak fent a levegőben, léggömbként!