Patkók nyomában

Patkók nyomában

Mindig is vonzott a lovaglás gondolata, együtt mozogni a lóval, átvenni a mozgásának ritmusát, a természet lágy ölén, csendben, békességben, nyugalomban.

Már régebben is szerettem lovagolni, egy párszor volt is rá alkalmam, de ezek nem

voltak rendszeresek.

2006-ban döntöttem el, hogy megtanulok lovagolni.

  Vajon elvállalja-e valaki egy vak lány lovagoltatását? Ha igen, lesz-e elég bátorságom végigcsinálni? Mi lesz, ha túlságosan ügyetlennek bizonyulok majd? Ha olyan célt tűztem ki magam elé, aminek nem tudok megfelelni? 

Mindezekre a kérdésekre választ kaptam, s az alábbiakban kiderül, hogy az oktatóim mennyire segítőkészek irányomban, s mekkora önbizalmat adnak.

Milyen segítőkészségre gondolok?

Nagyon fontos, hogyan oktatják az embert, az első élmények maradandóak. Ha az oktató türelmes, a hangja nyugodt, határozott de mégis kedves, ha nem kiabál, amikor nem úgy csinálok valamit, ahogyan kellene - ez már óriási segítség egy kezdő lovas számára. Nem sürget, nem siettet, hanem nyugodtan és kimérten, lépésről lépésre mondja, mikor mit kell tennem. Ellenkező esetben elbizonytalanodnék, esetleg kapkodó mozdulatokat tennék, ami lovaglásnál nem szerencsés dolog, mert az állat megijedhet és megugorhat. Ezek a megnyugtató körülmények engem is felbátorítottak, s máris biztonságban éreztem magam. Az első alkalom végén oktatóm azt mondta: "Marika, legközelebb innen folytatjuk." Ebből tudtam, hogy nem vagyok egy reménytelen eset, ez a bátorító mondat arra buzdított, hogy amit elkezdtem, azt nem szabad abbahagyni.

Lovaglásaim alkalmából többször is elhangzott oktatómtól az alábbi megnyugtató mondat: "Nincsen semmi baj!", mintha azt mondta volna: "Itt vagyok! Ne félj! Bízz bennem! Vigyázok rád!" Persze nekem is nagyon kell összpontosítanom : "Nagyon figyelj az egyensúlyra! Egyenes a hát... szorít a vádli!"

Ha bizonytalannak éreztem magam a nyeregben, azonnal ott volt az oktatóm keze a lábamon, ez is azt éreztette velem, hogy nem kell félnem, van, aki figyel rám.

Néhány buzdító szó tovább motiválja az embert: "Remek! Bele fogsz Te jönni ebbe!

A figyelmesség is egy csodálatos jele a segítőkész szándéknak. Amikor elhaladtunk az akadályok előtt, oktatóm megmutogatta őket egyenként, megzörgetve a rudakat, részletes magyarázatot fűzve mindehez. A lovat, Csinost is megmutogatta nekem, még a patkókat is a patáin. Éreztem, hogyan fújja ki orrából a meleget, éreztem bőrének bársonyosságát - csodálatos volt. A figyelmesség még arra is kiterjedt, hogy kaptam Csinos farkszőréből egy pár szálat, ezt most is nagy becsben tartom.

Eljött annak is az ideje, hogy meglepetésben legyen részem - megízlelhettem az ügetés örömét, a felszabadultság édes mámorát. Sőt, szőrén is megülhettem Csinost, hogy érezzem, milyen is Ő valójában. Kimondhatatlanul boldog voltam, mert éreztem, mindez azért történhetett, mert az oktatóm meg volt velem elégedve, s itt volt az ideje, hogy mindezeket megmutassa nekem. 

Az igazán jó lovas oktató összekötő kapocs ló és lovas között, aki ráhangolja a két élőlényt egy csodálatos, közös nyelvre, a harmóniára, együttműködésre, a ló és lovas mozdulatainak összehangolására. További fontos tulajdonságok még:

kedves, nyugodt hang, türelem, remek szemléltetésmódok, humorérzék, lelkesítő, buzdító szavak, sikerélményt, önbizalmat adó dicséretek, vigaszt, kitartást sugárzó szavak a nehézségek leküzdésekor.

Három buzdító mondat:

1. "Bízzál bennünk, (lóban és oktatóban), a lábadban és önmagadban!"

2. "Nagyon bátor voltál!"

3. "Azért hagyjuk most abba, mert most csináltad a legjobban!"

Oktatóim a mai napig is azt sugallják nekem, hogy lovagolni felemelő érzés, igenis meg tudom csinálni, amire vállalkoztam, csak egy pár jó, bátorító, buzdító szó szükséges hozzá.

Köszönöm a sok, kitartó munkát, fáradozást oktatóimnak, akiket az évek során megismerhettem, s az eddigiekben lelkesen foglalkoztak velem!