Táncoló percek nyomában

Táncoló percek nyomában

Sok szép perccel gazdagodtam már táncóráim alkalmából. A percek csak úgy repülnek, megállíthatatlanul. Érdekes ez: bezzeg matek alatt vánszorogtak, sehogyan sem akartak véget érni az órák. Bizony minden attól függ, szeretjük-e, amit csinálunk, vagy csak kényszerből teszünk valamit, azért, mert kell, kötelező.
Ha csak elvárásokkal szembesítenek bennünket, nem az örömforrás, hanem a megfelelési kényszer hajt. Ennek előbb-utóbb rossz vége lesz!

Nekem a latin-amerikai dallamvilág és lelkes oktatóm adják az örömforrást! Szerintem ez kimeríthetetlen!

Az elvárásokról jut eszembe: többen szeretik a kihívásokat, egyre magasabbra tenni a mércét, képességeik feszegetését. Megtaláltam én is a kihívást, teljesíteni a 60 perces mozgást!  Eleinte már félóra után nagyon elfáradtam. Nem is volt csoda, hiszen eddig nem sportoltam, a lovaglás sem tett ki félóránál többet alkalmanként. Varázslatos dolognak tűnt teljesíteni az egy órás időtartamot.
Sokáig úgy éreztem, nem tudom megcsinálni, túl hosszú idő. A dallamokat nagyon élveztem, de tudtam, fizikailag még nem vagyok elég fitt hozzá.
Egyszer csak 30 perc itthoni gyakorlásból 45 perc lett!
Örültem neki, de maximalizmusom nem hagyott nyugodni: „Ez még mindig nem 60!”.
Idővel rájöttem valamire!
A részeredménynek is örülni kell, érdemes kiélvezni a sikert, s csak utána továbblépni.

Egyik nap aztán megtört a jég, elértem a bűvös 60-at!!! Egyszer ránéztem az órámra, s láttam, van még 10 percem a kívánt eredményig. Éreztem, most már bírni fogom, tudtam, menni fog! Ment is, sikerült!
Örömöm határtalan volt! Ezt nem tarthattam magamban! SMS-ben meg is írtam Vikinek az örömhírt, aki kedves, bátorító szavakkal válaszolt! Olyan jó volt megosztani a hírt valakivel, akivel együtt tettük meg ezt az utat!

Most már örömmel mondhatom, hogy a 60 percet nem csak egyszer sikerült teljesítenem, hanem sorozatban, több alkalommal is! Tudom, meg lehet csinálni, csak kitartás, önbizalom és elhatározás kérdése!

Az ember lelkiállapotától, fizikai hogylététől is rengeteg függ, éppen aznap mennyit tud teljesíteni.
Az is fontos, kit mi motivál, kik segítik, támogatják stb.
Ezúton szeretném megköszönni szüleimnek és Vikinek, hogy mindvégig támogatnak, lelkesítenek, biztatnak!
Remélem, idővel sikerül a zumbát® kedvelő barátokkal megismerkednem.

Egyszer csak azon veszem észre magam, hogy a táncoló percekből táncoló órák, hetek, hónapok lesznek – pár hónap, s átlépem az egy évet, azt meg kell ünnepelni, nem igaz?